Kormányszóvivő: nincs 40 milliárdos informatikai fejlesztés és 12 milliárdos irodabútor-beszerzés

A jövő évi költségvetésben nem szerepel 40 milliárdos informatikai fejlesztési és 12 milliárd forintos központi irodabútor-beszerzési keret sem - reagált a kormányszóvivő arra, hogy Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szerdán úgy nyilatkozott: jövőre elvonnák ezeket az összegeket.

Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: a kormány nem is tervez ilyen típusú beruházásokat.

Mint mondta, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) idén sem vásárolt új bútorokat a minisztériumoknak és a jövő évben sem tervez bútorbeszerzést.

Emlékeztetett arra, hogy a KSZF-nek jogszabályi kötelezettsége, hogy központosított közbeszerzési eljáráson keresztül lehetőséget biztosítson több ezer intézménynek egyebek között irodabútor vagy éppen számítástechnikai eszközök és programok beszerzésére. Ennek révén ugyanis az érintett intézmények - az államigazgatási szerveken túl például a kórházak, iskolák, vagy az önkormányzatok - gyorsan és egyszerűen tudják beszerezni a szükséges eszközöket, szolgáltatásokat, összességében legfeljebb a kiírásban szereplő keretösszeg erejéig - jegyezte meg.

Budai Bernadett kiemelte: az intézmények mindezt a saját költségvetésük terhére tehetik meg, ezért sem szerepel például a 40 milliárdos keret a költségvetésben informatikai fejlesztésekre. Arról ugyanis az érintett intézmény dönt, hogy ki tudja-e gazdálkodni a saját költségvetéséből a szükséges beruházást.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció