Újabb nyílt levél az állami szoftverbeszerzés ügyében

Több szakmai szervezet újabb nyílt levéllel fordult a Központi Szolgáltatási Főigazgatósághoz (KSZF) az állami szoftverbeszerzés ügyében - közölte a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) magyar tagozata kedden az MTI-vel.

Az ODFA október elején már írt egy nyílt levelet a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak, mivel álláspontja szerint szakmailag indokolatlan és jelentős többletköltséggel jár az az állami szoftverbeszerzés, amely keretében a Microsoft legújabb szoftvereit vásárolják meg az államigazgatás és a közoktatás számára.

Az MTI korábban hírt adott a Közbeszerzési Értesítőben szeptember közepén megjelent eredményről, amely szerint a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság nettó 24 milliárd forintért Microsoft, Novell és nyílt forráskódú szoftvereket vásárolt.

Az ODFA az október eleji nyílt levélben egyebek között azt kérdezte a KSZF-től, hogy milyen költségszámítások igazolják az Microsoft Office 2007 bevezetését és a korábbi szoftverek lecserélését, illetve hogy milyen stratégia készül az európai uniós ajánlásnak megfelelő nyílt szabványú alkalmazások bevezetéséről. Az ODFA egyben felszólította a KSZF-et, hogy állítsa le a Microsoft Office 2007 bevezetésének végrehajtását, és indítson próbaprojekteket a kormányzati csúcsintézményekben, és majd az eredmények alapján hozzon érdemi döntést a további nagyértékű beszerzésekről.

A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság válaszában hangsúlyozta: vitatja az ODFA magyar tagozatának azon kijelentését, amely szerint a jelenleg alkalmazott irodai szoftverek kárt okoznának az államnak.

A KSZF levelében az olvasható: jelenleg is vizsgálják, hogy milyen szoftvereket, szoftver rendszereket lehetne kiváltani szabad vagy nyílt forráskódú alternatívával. A válasz szerint a korábban alkalmazott szoftverek lecserélését az ellátott intézmények által megfogalmazott üzleti igényeknek való megfelelés, és a csoportmunka alkalmazások támogatása indokolja. Azt is hozzáteszi a főigazgatóság, hogy a tervek szerint fél éven belül indítanak egy próbaprojektet a szabad vagy nyílt forráskódú szoftverek bevezetésével, integrálhatóságával kapcsolatban.

Az ODFA magyar tagozata más szakmai szervezetekkel együtt újabb nyílt levéllel reagált kedden a KSZF válaszára. Az FSF.hu Alapítvány, a Linux Ipari Szövetség, a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete, a Társaság a Szabadságjogokért, és a Szabad Szoftver Intézet által is aláírt levélben hangsúlyozzák: felesleges időhúzás, hogy a KSZF újabb fél évig nem kíván érdemben foglalkozni a nyílt szabványú szoftverek bevezetésével. Álláspontjuk szerint nincs értelme újabb próbaprojektet indítani olyan kérdésről, amelyet az Európai Unió már ajánlás formájában megfogalmazott a tagállamok számára.

A szervezetek többek között arra kérik a KSZF-et, hogy közölje: mennyi pénzt szán a nyílt szabványok, például a nyílt dokumentumformátumra épülő szoftverek széleskörű alkalmazására fordítani a 20092010-es időszakban, és hozza nyilvánosságra azokat az előkalkulációkat, amelyek bizonyítják, hogy a nyílt szabványokra épülő szoftverek alkalmazása nem költséghatékony.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció