SanDisk memóriakártyák új technológiával

A SanDisk csendben forgalomba hozta az iparág első X4 technológián alapuló memóriakártyáit, amelyek a jelenleg használtnál jóval nagyobb adatsűrűséget tesznek lehetővé és így kibővítik az eszközökben rejlő lehetőségeket.

Az X4 vagy más néven 4 BPC memóriacellánként 4 bites adattárolást tesz lehetővé, szemben a korábbi 2 BPC és 3 BPC eljárásokkal. Így egy memóriacsip akár 64 gigabites, illetve 8 GB-os is lehet, azaz egy 16 GB-os kártya előállításához is elegendő mindössze két csipet felhasználni. Emellett az újítás segítségével a közeljövőben a 64 GB-os memóriakártyák sem lesznek elérhetetlenek, sőt, ennél nagyobb kapacitású termékek is megjelenhetnek. Az sem mellékes, hogy az innováció minden bizonnyal rövidesen a flash SSD háttértárakban is meg fog jelenni, mivel ez utóbbiak a memóriakártyákhoz hasonlóan MLC flash technológián alapulnak.

Az első SanDisk X4 termékek egyelőre 8 és 16 GB-osak és a korábbi gyártástechnológiával készült kártyákéval megegyező árakon, azaz SDHC esetében 45 és 89, Memory Stick Pro Duóként pedig 66, illetve 112 dollárért kaphatók az Egyesült Államokban.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció