A vártnál jobban szerepelt augusztusban a félvezetőipar

A WSTS piackutató adatai szerint augusztusban éves szinten 12,9 százalékkal estek vissza a globális csipeladások, ami elsőre elég siralmasan hangzik, mégis jobb, mint amit az elemzők vártak.

A számítógépes memóriacsipek forgalma egyenesen nőtt az utolsó nyári hónapban, emellett pedig a kínai piacon mutatkozó élénkülő kereslet is javított valamelyest az ágazat pozícióján. A forgalomnövekedés azonban csak az eladási értékre igaz, a darabszámra nem, ugyanis a DRAM-árak jelentősen emelkedtek az utóbbi időben, elsősorban a gyártók által szándékosan visszafogott termelésnek és az így beszűkült kínálatnak köszönhetően. Emellett az x86-os mikroprocesszorokból is nagyobb értékben fogyott augusztusban, mint amire elemzők számítottak, ez pedig reménysugár lehet a PC-piacban bízó gyártók számára.

Túl nagy örömre azért továbbra sincs ok, ugyanis a mobilkészülékekbe és a fogyasztói elektronikai cikkekbe szánt csipek például a várakozások alatt teljesítettek. Bruce Diesen, a Carnegie Securities Research elemzője szerint idén éves szinten 14 százalék körül várható a félvezetőpiac visszaesése 2008-hoz képest, míg a jövő évre 12 százalékos növekedést prognosztizál. Ennek motorjai a memóriacsipek és az autós processzorok lehetnek, emellett pedig a dél-koreai elektronikai gyártóktól is komoly megrendelésekre számíthat az iparág.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció