Közkinccsé válhat a Feszty-körkép

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark közeljövőben kezdődő felújítása alatt ugyan nem látogatható a Feszty-körkép, ám mégis bárki ingyen megtekintheti, akár a legapróbb részletéig.

A Feszty-körkép digitalizált változata a Microsoft Magyarország és annak néhány lelkes munkatársa jóvoltából gyakorlatilag bárki számára ingyen elérhetővé válik. A Feszty-körkép első helyszíne közelében lévő Szépművészeti Múzeumban a világviszonylatban is ritka lehetőségről az emlékpark igazgatója, a digitalizálást végző Microsoft-szakemberek és Feszty Árpád öccsének, Feszty Bélának az unokája tartottak sajtótájékoztatót.

Világviszonylatban is egyedülálló

Ilyen nagyméretű kép digitalizálása egyedülálló a világban, mondta Horváth Gábor, az emlékpark igazgatója. Ennek jelentősége annak tudatában még nagyobb, hogy a körkép, amelynek kétharmada elpusztult a világháborúban, és csak komoly nehézségek árán rekonstruálták, restaurálták, a jövőben a legapróbb részleteket is tartalmazó digitalizált változat alapján szükség esetén bármikor helyreállítható.

Feszty Árpád egyedülálló festményének archiválásával már korábban is próbálkoztak. Elsőként egy 15 méter hosszú, nem mindent lefedő rézmetszet készült, majd később üveglapokkal is próbálkoztak, de egyik sem adta vissza a teljes művet. Az emlékparkban a közeljövőben kezdődő fejlesztések miatt ismét előtérbe került ez a kérdés, hiszen a Feszty-körkép is hónapokig elzárva lesz a látogatók elől. Hogy mégse kelljen a képet nélkülözni, a Microsoft Magyarország egyfajta szponzoráció keretében elkészítette a mű nagy felbontású digitalizált változatát. Horváth Gábor hozzátette, mivel ez a megoldás nem tudja visszaadni a kép monumentalitását, bíznak benne, hogy a felújított emlékpark megnyitását követően nem csökken a képre kíváncsi látogatók száma, amely jövőre elérheti a 4 milliót.

A Microsoft Magyarországtól a digitalizált változat létrejöttében kulcsszerepet játszó Kollár László, a Microsoft fejlesztési igazgatója és Kőnig Tibor főmérnök adta át Horváth Gábornak a Feszty-körkép egészét és annak darabjait 9 GB-nyi adatterületen tartalmazó CD-t.

Feszty-körkép – Microsoft-szemüvegen át


A Microsoft munkatársai arra a technikai kérdésre keresték a választ, hogy hogyan mutassanak be egy térbeli objektumot (pl. épületet, szobrot) úgy, hogy igény esetén a részletek is megnézhetők legyenek, s mindez gyorsan. A Microsoft Photosynthet alkalmazva elsőként a Képes krónikával próbálkoztak (http://www.kepeskronika.net/), a 350 MB-os képet 3 másodperc alatt tudták a számítógépre letölteni. A sikeren felbuzdulva láttak hozzá a 12 méter hosszú, 15 méter magas és 11 méter installációval kiegészített Feszty-körkép digitalizációjához. A kétdimenziós képből térbeli élményt varázsoló, 341 képből álló megoldás – jelenleg még a keresőmotorok elől elrejtve – már az interneten is látható. A néző, az eredeti körképhez hasonlóan, gyakorlatilag „körbejárhatja” mind a művet, mind az installációt (jelenlegi formájában), ugyanakkor a festmény legfontosabb részletei kiemelhetők, és akár a vászon szövését, az ecsetvonásokat láttató nagyításban is megtekinthetők.

A felhasznált technológia

A Microsoft szakemberei az alábbi technológiákat használták fel a digitalizáció során:
* Canon EOS 1D MkII, 5D MkII, 5D, 40D, 400D gépek, EF 70-200 2.8L IS USM lencsék, Nodal Ninja 5L panorámafej
* DXO Pro 5.3.5 RAW konverter
* Adobe Photoshop CS2
* Microsoft Research Image Composite Editor
* Microsoft Research Photosynth


Megyei támogatás


Az állam által nem támogatott Feszty-körkép önkéntes gondozója, a Csongrádi Közgyűlés elnöke, Magyar Anna a Microsoft Magyarország munkatársainak „hobbihozzáállásáért” és profi szakmaiságáért mondott köszönetet. Az emlékpark turisztikai látványfejlesztő projektjére pályázaton nyert 600 millió forint mellé a megye 190-200 millió forintot biztosít. Ezen belül kerül sor a Feszty-körképnek otthont adó épület felújítására, a körkép restaurálására is. A munkák idejére az emlékpark bezár, a befejezés várható ideje 2010 első fél évének vége, de Magyar Anna a körkép látogatók előtti megnyitását előbbre datálja.

Körkép az örökkévalóságnak

A digitalizálás befejeztével a Feszty-körkép gyakorlatilag „halhatatlanná” vált. Az emlékpark jóváhagyásával elkészülő verzió már weblapba is beágyazható lesz, s kulcsszavak hozzáadásával az internetes keresőkön keresztül is elérhetővé válik.

A www.opusztaszer.hu megfelelő aloldalának elkészültéig a Feszty-körképből a http://photosynth.net/view.aspx?cid=aa9dd4ea-d359-41e3-97a7-b13dc9cdb35d. oldalon kaphatunk ízelítőt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció