Új kormányzati üzletág-igazgató az IBM Magyarországnál

Molnár Gergely augusztus végétől erősíti az informatikai nagyvállalat hazai cégét.

Több mint 13 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött, 8 év államigazgatási kereskedelmi területen töltött idő után csatlakozott újra az IBM-hez Molnár Gergely. Jelenlegi pozíciójában lobbistaként,  a központi kormányzat irányítása alatt működő cégek, valamint a központosított közbeszerzési projektek koordinálásáért felel.

Molnár Gergely számára nem ismeretlen az IBM, hiszen 10 évvel ezelőtt már tagja volt a cég csapatának. Akkor architektként valamint projekt menedzserként hazánkban és Németországban is dolgozott.

A műszaki végzettséggel rendelkező szakember az informatikán kívül a telekommunikáció területén is sikereket ért el – az elmúlt években több jelentős hazai távközlési és informatikai rendszerintegrátor cégnél töltött be vezetői szerepet.

Molnár Gergely tanulmányait Magyarországon és az Egyesült Államokban informatikai mérnöki szakon végezte. 33 éves, családjával Budapesten él.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció