Elsőségre tör az Acer a noteszgéppiacon

A tajvani Acer saját előzetes becslése szerint 40 százalékkal több noteszgépet értékesít a harmadik negyedévben, mint korábban, az utolsó három hónapra pedig további 10 százalékos növekedést jósol, amivel akár meg is előzheti a jelenlegi piacvezető HP-t.

A Gartner piackutató adatai szerint az Acer globális részesedése a PC-k terén 13,5; a noteszgépeknél pedig 20,1 százalék, mely utóbbival a második helyen áll a HP mögött. A mostani és a tervezett gyarapodás mögött főként az Intel Atom CPU-s netbookok eladásai, illetve a kínai gazdaságélénkítő program hatására a távol-keleti országban felélénkülő kereslet állnak. Az ambiciózus tervekhez persze nyilván a riválisoknak is lesz egy-két szava, főleg ha hihetünk Paul Otellini Intel-vezérnek, aki szerint a számítógépes ágazat végre kezd magához térni a válságból.

A gazdasági válság egyébként az amúgy a többiekhez képest relatíve terjeszkedő Acert is sújtja: a cég most közzétett adatai szerint első félévi nyereségük 6 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak. A noteszgép-ágazat ugyanakkor jól teljesített, így ma a vállalat bevételeinek 67 százalékát hozza, szemben a tavalyi 60 százalékkal.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció