Csökkent a HP profitja, a társaság nem optimista

A Hewlett-Packard nyeresége éves szinten 19 százalékkal csökkent a második negyedévben, Mark Hurd vezérigazgató pedig az idén nem számít jelentős pozitív fordulatra a PC-piacon.

A vezető számítógépgyártó 1,6 milliárd dolláros profitra tett szert az említett negyedévben, míg egy évvel ezelőtt még 2 milliárd volt a nyeresége. Ez részvényenként 67 dollárcentet jelent, ami jelentősen alatta marad az elemzők 82-92 centes várakozásainak. A HP-nek ráadásul immár harmadik negyedéve folyamatosan csökken a profitja és forgalma is csak a szolgáltatási ágazat jó szereplésének köszönhetően érte el az előzetesen kalkulált 27,5 milliárd dollárt. Az EDS tavalyi felvásárlásával megerősített szolgáltató szektor 93 százalékkal múlta felül tavalyi teljesítményét, miközben a számítógépes, az adattárolási, a pénzügyi, a szoftveres és a nyomtató üzletágak egyaránt gyengébben szerepeltek a tavalyi második negyedévhez képest.

Mivel a HP a világ első számú PC-gyártója, üzleti eredménye indikátor lehet a teljes technológiai iparágra vonatkozóan. Mark Hurd vezérigazgató a negyedév kapcsán nyilatkozva cégét illetően inkább optimistának tűnt, ugyanakkor a globális számítógépes piacra vonatkozóan nem látszott bizakodónak. Mint elmondta, Amerikában már második negyedéve látszanak a stabilizálódás jelei, ugyanakkor Európában folyamatos csökkenést mutatnak az eladások, ráadásul az általában fellendülést hozó utolsó negyedév sem látszik biztosnak az idén. Hurd mindenesetre nem jósol túl sok pozitív változást az idei évre a technológiai ágazat számára.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció