Kínai Android mobilok érkeznek Európába

Legalább három kínai elektronikai vállalat tett mostanában olyan kijelentést, hogy még az idén Google Android operációs rendszerű, érintőképernyős okostelefonokat dobnak piacra Európában.

Korábban az elsősorban hálózati eszközeiről ismert Huawei, illetve a kínai piacon leginkább hűtőszekrényekkel és légkondicionálókkal jelen lévő Haier tett ilyen bejelentést. A Huawei iPhone-ra emlékeztető 3G mobilja a gyártó szerint a harmadik negyedévben érkezik Európába, a T-Mobile exkluzív forgalmazásában. A Haier egyelőre egy formatervet mutatott be júniusban 3,2” képernyős Android készülékéről, amely először Franciaországban lesz kapható szeptembertől.

A harmadik jelentkező az Európában ismeretlennek számító Beyond Radio Technology, amelynek héten bemutatott mobilja 2,8” érintőképernyővel bír és nem támogatja a 3G-t vagy az EDGE-et, van viszont rajta WiFi. A társaság Liu névre hallgató egyik mérnöke az európai sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy Android operációs rendszerű készülékük még az idei év folyamán kapható lesz az öreg kontinensen, további részletekkel azonban nem szolgált. Liu elmondta még, hogy az Android nyílt forráskódja és olcsósága miatt is ideális választás a számukra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció