Itt az önmegsemmisítő dokumentum!

Amerikai számítástechnikai tudósok kifejlesztettek egy olyan böngésző Plugin-t, amely időzített önmegsemmisítővel látja el a begépelt szövegeket.

Hasonlóan a filmekből ismert jelenetekhez, a Vanish-el kódolt üzenetek is törlődnek egy idő után. Az alkalmazást a washingtoni egyetem kutatói készítették, annak megalkotásakor pedig az adatbiztonság növelése lebegett a szemük előtt fő célként. Az egyetem ingyenesen elérhetővé teszi a programot egy Firefox-ra telepíthető bővítmény formájában, ám egy PC-re installálható verziót is kiadtak a fejlesztők. A PlugIn lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy önmegsemmisítésre ítéljék a kijelölt szövegrészeket. Az internetezők lekódolhatják az e-mail üzeneteket, vagy tetszés szerint a fórumbejegyzéseket is, amik nyolc óra elteltével törlődnek. A kutatók egyelőre a nyolc órás működési ciklust állították be, a későbbi verziók esetében azonban már maguk a felhasználók is meghatározhatják, hogy az aktiválás után mennyi idővel semmisüljön meg a megjelölt adat. Ha az internetezők ilyen üzeneteket akarnak küldeni egymásnak, akkor mind a küldő, mind pedig a fogadó PC-re fel kell telepíteni a szoftvert.
A programot innen tölthetik le az érdeklődők:
http://vanish.cs.washington.edu/download.html

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció