Az eBay-en árul a GM

A nemrégiben csődöt jelentő General Motors autógyártó új értékesítési csatornákat keresve úgy döntött, hogy a jövőben az eBay internetes aukciós portálon is árusítani fog gépkocsikat.

A detroiti cég hivatalos közleményben jelentette be, hogy az autók közvetlen internetes eladási lehetőségének megteremtésén dolgozik az eBay-el. Az online aukciós cég megerősítette a tárgyalások hírét, hozzátéve, hogy azok egyelőre még nem zárultak le. Fritz Henderson, a GM vezérigazgatója a sajtónak elmondta, hogy céljuk az eddigieknél változatosabb, egyszerűbb és közvetlenebb autóvásárlási lehetőségek megteremtése.

Henderson szerint az eBay-es autó-értékesítést első körben Kaliforniában indítanák be, kísérleti jelleggel. A kocsikra ugyanúgy lehetne majd licitálni, mint bármely más termékre az oldalon, illetve előre meghatározott villámáron is elvihetők lennének a gépjárművek. A GM a csődeljárást követően éppen egy nagyszabású szerkezetátalakítási program kezdetén van és nyilvánvalóan minden lehetőséget igyekszik megragadni az eladások feltornászása érdekében.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció