A Toshiba a válság ellenére növelni tudja eladásait

A Toshiba több mint 15 ezer hordozható számítógépet adott el a magyar piacon az első negyedévben, míg az év egészében mintegy 40 ezer notebook és netbook értékesítését tervezi.

Szabó Tamás, a cég magyarországi marketing vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, egyelőre kevésbé érzik a válság negatív hatását, mivel növelni tudják eladásaikat. Igaz, nem annyival, mint ha nem lenne krízis. Szabó Tamás elmondta, azt remélik, hogy az év hátralévő részében is növelni tudják eladásaikat bázishoz képest. Az első negyedévben a Toshiba több eszközt adott el a magyar piacon, mint tavaly, s ezzel megszerezte a második helyet. A társaság az idei évet a tervek szerint 12 százalék feletti részesedéssel zárja, s ezzel harmadik lesz a piacon.

 Szabó Tamás egy európai felmérést ismertetve elmondta, a vevők egyre több mindenre szeretnék használni a gépüket: 38 százalékuk tévézésre, 52 százalékuk játékra, 49 százalékuk videók, 63 százalékuk pedig fotók szerkesztésére. A marketing vezető hozzátette, olyan gép, ami minden igénynek megfelel, nincs a piacon, ezért a vevőknek a speciális igényeiknek leginkább megfelelő gépet kell választaniuk.

Az eseményen a társaság több új gépet is bemutatott: így például egy multimédiás szórakozatást támogató eszközt, és egy mindennapi használatra alkalmas gépet.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció