Integrált informatikai rendszer a Coopnál

A Coop üzlethálózat informatikai rendszere a leginkább integrált alkalmazás, melyet magyar tulajdonú kereskedelmi vállalkozásnál valaha megvalósítottak. Az ötszázadik bolt július elején Karcagon csatlakozott a rendszerhez.

A Laurel által kiépített átfogó, többszintű informatikai megoldást a következő néhány évben további 1300-1500 üzletben használják majd.
Az ezredfordulóra egyértelmű volt az integrált, egységes kereskedelmi megoldások előnye, ezért a Coop Csoport pályázatot írt ki komplex informatikai rendszerének megvalósítására. A pályázatot a KFKI-Laurel konzorcium nyerte. A 2002-ben lezárt tervezési szakaszt a fejlesztés követte, 2004 elejére pedig – folyamatos upgrade mellett – elkészült a mostani, többszintű integrált rendszer.

A vezetői, kereskedelmi döntések támogatására Kerinfó és integrált ügyviteli rendszer szolgál. A bolti rendszerek a kereskedelmi folyamatokat messzemenően támogató, forgalomtól függő, gyorsan megtérülő alkalmazások. Jelenleg a CoopStar Zrt.-hez tartózó ötszázadik boltot adják át Karcagon.

A Coop Csoport kiskereskedelmi forgalmának már 30 százaléka ezen az integrált rendszeren halad keresztül. Ennek révén már több mint 100 ezer cikket és 15 ezer partnert kezelnek egységesen. Az egyes, integrációba bevont boltok forgalmi kategóriánként különböző pénztári rendszert alkalmaznak, de az adatkörök megegyeznek, ezért a teljes hálózat egységesített információk alapján léphet fel. A Coop Csoport számára az informatikai bevezetések további folytatása a kitörés egyik lehetséges eszközét jelentik a gazdasági megtorpanásból.
Az informatikai fejlesztések eredményeit felhasználva, a hazai kiskereskedelmi lánc méltó vetélytársa lett a multinacionális üzletláncoknak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció