Hasznos Outlook-kiegészítő Paul Allen-től

Paul Allen egykori társalapító negyedszázaddal azt követően, hogy otthagyta a Microsoftot, most egy olyan termék fejlesztésében vett részt, amely egykori cége Outlook levelező- és szervezőprogramját segít kezelhetőbbé tenni.

A Xiant Filer elnevezésű hasznos alkalmazást a Vulcan Ventures nevű szoftvercég Xiant leányvállalata készítette, mely utóbbinak ez az első terméke. A program a társaság közleménye szerint abban új, hogy használatához nincs szükség sem bonyolult beállítások kialakítására, sem pedig a szoftver „betanítására”. Az Outlook-hoz problémamentesen illeszkedő Xiant Filer ehelyett telepítés után azonnal javaslatokat tesz a felhasználónak levelei, üzenetei és kapcsolatai rendezésére, majd a jóváhagyó, illetve elutasító parancsnak megfelelően jár el. Emellett természetesen az alkalmazás megjegyzi a felhasználó kedvelt rendszerezési szokásait, így minél hosszabban használják, annál inkább az elvárásoknak megfelelőek lesznek a javaslatai.

Chris Purcell, a Vulcan alelnöke a sajtónak elmondta, hogy a Xiant Filer-t Paul Allen eredetileg saját használatra kreálta, hogy segítsen magának úrrá lenni szerteágazó elektronikus levelezésén. Később közeli munkatársai is elkezdték használni és olyannyira bevált, hogy elhatározták, rendes terméket csinálnak belőle. A hasznos szoftver béta tesztváltozata ingyenesen letölthető erről a Letoltes.com címről, egyelőre sajnos csak angol nyelvű verzióban.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció