Agyrázkódás után nem sms-ezhet a gyermek

Brit kutatók szerint az agyrázkódást elszenvedett fiataloknak a lábadozás időszakában kímélniük kell magukat, a mihamarabbi gyógyulás érdekében még az sms-írásról is le kell mondaniuk.

A British Journal of Sports Medicine című magazinban közölt friss kutatási eredményeket bemutató cikk arra ösztönzi a szülőket és háziorvosokat, hogy koponyasérülés után tiltsák el a gyermekeket mindenféle sporttevékenységtől és szellemi megerőltetéstől. Az természetes, hogy egy ilyen kisebb baleset után a gyerekek nem látogathatják egy ideig az oktatási intézményt, és a sporttevékenységekkel is fel kell hagyniuk, ám a szakemberek a felépülést akadályozó tényezők közé sorolják a rövid szöveges üzenetek írását is.
Míg a felnőttek legnagyobb hányada agyrázkódás után tíz nappal teljesen rendbe jön, a fiataloknál ennél tovább tart a gyógyulási folyamat, és a kockázatok elkerülése érdekében még az olyan minimális szellemi igénybevételt jelentő tevékenységekről is le kell mondaniuk a balesetet követő első pár napban, mint az sms-ezés. A kutatók a gyermekek fejlődésben lévő, és rendkívül érzékeny agyával magyarázták a fokozott óvatosság szükségességét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció