Ívelt monitor az NEC-től

Az ergonómikus kialakítás jelenlegi csúcsát képviseli az NEC újdonsága, egy félköríves 43 inches megjelenítő.

Mint ismeretes, az ember a tér- és távolságérzékelés, vagyis a háromdimenziós látás képessége miatt rendelkezik két szemmel, ám ez egyben azt is jelenti, hogy látómezőnk horizontálisan meglehetősen szűk, míg vertikálisan közel 180 fokos. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy széltében rengeteg mindent látunk, képesek vagyunk a „szemünk sarkából” észrevenni valamit. Ezt a jelenséget már régóta figyelembe veszik a képalkotás terén, gondoljunk csak a klasszikus széles vásznú mozifilmekre. A cél tehát a látómező minél teljesebb lefedése, és ez a leginkább nem is egy sík, hanem egy félköríves kialakítású megjelenítővel lehetséges. Az NEC éppen erre vállalkozott vadonatúj CRV43-as monitorával. A kijelző 10000:1 kontrasztaránnyal, 0,2 ms-os válaszidővel, 200 nit fényerővel és 100-os RGB, valamint 99,3 százalékos AdobeRGB színpaletta lefedettséggel rendelkezik. Az eszközből nem maradhatott ki az USB 2.0-ás, DVI-D és HDMI 1,3-as csatlakoztatási lehetőség sem. A képernyő aránya 32:10, ami 2880x900-as dupla WXGA+ felbontást jelent a CRV43 esetében. Jó hír, hogy a termék korántsem koncepciómodell, már júliusban forgalomba kerül szolid 7999 dolláros áron, ám sajnos játékcélú felhasználásáról még nem hallani, pedig hihetetlen játékélményt nyújthat egy autó-, repülőgép szimulátor, vagy éppen fps lövöldözős alkalmazásesetében.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció