Az elektronika győztesként kerülhet ki a válságból

A magyar elektronikai iparnak esélye van arra, hogy győztesként kerüljön ki a gazdasági válságból - mondta Süveges-Szabó László, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója szerdán, a Magyar Elektronikai Társasággal (MELT) közösen szervezett kerekasztal beszélgetésen az Elektrosalon szakkiállításon, Budapesten.

Rámutatott: az ITD Hungary segíti, hogy az innovációra képes magyar vállalatok minél inkább az elektronikai ipar beszállítójává váljanak.

Aladics Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a banknál kedvező feltételek mellett mintegy 130 milliárd forint hitelkeret érhető el a piacképes, megtérülő projektek fejlesztésére, és ez összeg az elektronikaipari cégek számára is igénybe vehető.

A vezérigazgató-helyettes utalt arra, hogy az uniós forrásokból működő Jeremie-programban további pénzügyi konstrukciók állnak a kis- és középvállalkozások rendelkezésére.

Aladics Sándor emlékeztetett arra, hogy az MFB az elmúlt hat évben 220 milliárd forint fejlesztési hitelt helyezett ki, ebből 90 milliárd forintra tehető a technológiafejlesztésre fordított összeg.

Báti Ferenc, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja úgy vélekedett: nemzetközi statisztikai adatok is azt mutatják, hogy a magyar elektronika a nemzetgazdaságban jelentős szerepet játszik, a magyar exportban 15-20 százalékot tett ki az elektronikai cégek kivitele. Véleménye szerint a recesszió után jelentős fellendülés várható a világban a több ágazathoz is kapcsolódó elektronikai iparban, erre a magyar cégeknek is fel kell készülniük.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy eredményesebb lehetne az elektronika fejlesztése, ha az ágazatban klaszterek szerveződnének, illetve a fejlesztések révén magasabb hozzáadott értéket előállítanának elő a cégek. A Pólus Programban a klaszterek által megvalósítandó fejlesztésre 400 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre.

Lamberth Miklós, a MELT elnöke elmondta: az egyesületként működő civil szervezet elektronikai klaszter alapításának előkészítésén dolgozik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció