Letiltják az olaszok a Facebookot

Hadat üzent az olasz kormány a Facebook közösségi portálnak: szűrőrendszer segítségével akarják megakadályozni, hogy az állami tisztviselők munkaidejükben a weboldalon szörfözzenek.

Renato Brunetta közigazgatási miniszter szerint sokan több órát fecsérelnek el munkaidejükből a Facebook miatt, éppen ezért egy olyan szűrőprogramot telepítenek a dolgozók gépére, amely megakadályozza a Facebook oldalának elérését. "El akarjuk kerülni, hogy az állami alkalmazottak kevésbé hatékonyan dolgozzanak a Facebook miatt" - hangsúlyozta a miniszter. A határozatot tiltakozások sorozata követte.

 Brunetta már hónapok óta kemény harcot folytat azért, hogy növelje az állami hivatalok munkájának hatékonyságát. A politikus kampányt kezdett a munkahelyi lustaság ellen, és szigorú ellenőrzéssel erőteljesen csökkentette a hivatalnokok hiányzási napjainak számát. Egyetlen nap betegszabadság esetén is kötelezővé tette az orvosi vizsgálatot, és már az első tíz hiányzási napra is fizetéscsökkentést vezetett be.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció