SAP licenceket értékesít a HP Magyarországon

Az SAP Hungary Kft. partneri programjának (PartnerEdge) keretén belül együttműködési megállapodást kötött a HP Magyarország Kft-vel, melynek értelmében a HP a hazai középvállalatok részére önállóan értékesíthet SAP licenceket.

A megállapodás tovább erősíti a két cég anyavállalata között meglévő globális partnerséget, mely közel 20 évre nyúlik vissza. A stratégiai partnerség keretében a két cég közösen 60 ezer installációt végzett el világszerte 22 ezer ügyfélnél. A HP, mint az SAP globális technológiai, szerviz, hosting, support és szoftver partnere az SAP installációk közel felénél van jelen technológiájának köszönhetően.

Magyarországon az SAP jelenleg is értékesít bizonyos HP termékeket, míg a HP számos magyar nagyvállalatnál menedzselte az SAP vállalatirányítási rendszereinek bevezetését. A két vállalat közötti szoros együttműködés nem új keletű: a HP kezdetektől az SAP rendszerek stratégiai hardver szállítója, továbbá számos magyarországi nagyvállalatnál vezette be az SAP vállalatirányítási rendszert, ezen belül pedig az IS-Utility modul honosítását is a HP végezte. A HP és az SAP közötti szoros kapcsolatot jól jellemzi, hogy korábban az SAP bevezetéseknél közel 50%-ban a HP biztosította a hardvert, míg manapság ez az arány a 60%-ot is meghaladja. A HP a próbafázis idejére tesztszervereket és noteszgépeket is biztosít az SAP-t kipróbáló ügyfelek számára, ezzel is elősegítve a vállalatirányítási rendszer tesztelését és kiválasztását.

Az SAP a HP által fejlesztett Quality Center megoldást ajánlja saját termékei teszteléséhez. A Quality Center a követelmények megfogalmazásától a támogatás kialakításáig a teljes tesztmenedzsment megoldást kínál az alkalmazók számára. Az SAP LoadRunner by HP nevű alkalmazás pedig optimalizálja az SAP és nem SAP üzleti folyamatok teljesítményét, minőségét és skálázhatóságát.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció