Skype az iPhone-on és a Blackberry-n

A Skype bejelentette, hogy internet-alapú telefonos szolgáltatást indít a népszerű Apple iPhone és Blackerry okosteloefonokhoz, egyelőre nem a mobilhálózaton, csak WiFi-n keresztül.

A WiFi-re korlátozott használat meglehetősen behatárolja a felhasználási területet és ennek okát a Skype részéről egyelőre nem is indokolták. Valószínű, hogy még nem sikerült megegyezni az amerikai mobilszolgáltatókkal, annak ellenére, hogy Európában több ízben is bebizonyosodott, a 3G hálózatokon működő Skype nem veszélyezteti a szolgáltatók bevételeit. A lépés azonban így is áttörést jelent, ugyanis két igencsak kapós, ikonnak számító mobiltelefonról van szó, a Skype pedig több mint 400 millió felhasználójával magasan a legnépszerűbb VoIP internetalapú telefonos szolgáltatás.

Scott Durchslag, a Skype operatív igazgatója a Reuters-nek nyilatkozva elmondta, hogy a legtöbb felhasználói kérés egyértelműen az iPhone-verzió kiadására vonatkozott. Az új szoftverrel a már megszokott módon Skype-ügyfelek között ingyenes lesz a telefonálás (már az internetdíjon felül), míg külső telefonszámok hívásáért fizetni kell majd. Az iPhone esetében további előny, hogy a Skype automatikusan felhasználja a telefon már meglévő telefonkönyvét és címlistáit, vagyis nem kell megduplázni őket. A videótelefonálási funkció bevezetését később tervezik. A Skype az iPhone-hoz kedden, a Blackberry készülékeken pedig valamikor májustól lesz elérhető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció