Elérhető a Silverlight 3

A Microsoft a Mix 09 fejlesztői fórumon bemutatta a Silverlight harmadik kiadását, s a prezentációval egy időben elérhetővé is tette a szoftver bétáját.

A redmondi Flash-gyilkos immár kezeli a H.264-es eljárással tömörített AAC-kodekkel érkező HD-videókat is. Az újítás lehetővé teszi az eddig a FlahPlayert széles körű elfogadottsága miatt választó fejlesztők számára, hogy más alternatíva után nézzenek, így ez döntő lépés a Microsoft-termék életében. A HD-anyagok megjelenítése azonban jelentős erőforrást igényel, a Silverlight leginkább a grafikus csip teljesítményéből táplálkozik ilyenkor. Az új médiaplatform már rendereli a 3D-tartalmakat, a silverlightos alkalmazásokat pedig ezentúl a böngészőn kívül is futtathatják a felhasználók. A fejlesztők igyekeztek még inkább keresőbaráttá alakítani a technológiát, hogy a robotok még jobban kiolvassák az ilyen környezetbe ágyazott tartalmakat.

A 3-as verziót bemutató Microsoft-munkatárs büszkén hozta nyilvánosságra a médiaplatform piaci részesedésére vonatkozó statisztikai adatokat, melyek szerint a szoftvert már 300 millió számítógépre telepítették, ami háromszor annyi, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában mért érték. Csak összehasonlításként érdemes megemlítenünk, hogy az Adobe Flash-Playere közel 1 milliárd rendszeren fut. Az új kiadás bétáját a Letöltés.com-ról tölthetik le az érdeklődők.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció