Sony-Epson LCD-gyártási együttműködés

Az Epson és a Sony bejelentették, hogy a jövőben valamilyen, egyelőre meg nem határozott együttműködés keretében gyártanak kis- és közepes méretű LCD paneleket.

Amint azt Usui Minoru, a Seiko Epson elnöke a japán sajtónak elmondta, kénytelenek valakivel összefogni az LCD-ágazatban, ugyanis mivel ők maguk nem gyártanak ilyen képernyővel felszerelt készülékeket, ki vannak szolgáltatva az állandóan változó keresletnek.  A Sony ezzel ellentétben számtalan kisebb LCD-vel ellátott eszközt kínál palettáján, a Sony Ericsson mobiloktól a PlayStation Portable játékgépig. A tárgyalások már tavaly ősz óta tartanak, azonban eddig csak abban sikerült megállapodni, hogy az Epson eszközei egy részét átruházza a Sony-ra. A szerződés tervezett aláírásának időpontja június vége.

A kooperáció persze a Sony számára sem haszontalan, általa ugyanis technológiai előnyökre tehet szert az ágazatban. Az elektronikai óriás ugyanis az elavultabb alacsony hőmérsékletű polikristályos szilícium TFT LCD technológiával dolgozik, ám az Epson-tól az együttműködés révén jutányosan hozzájuthat a modernebb, amorf szilícium TFT LCD eljárás műszaki hátteréhez.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció