Egymilliárd dollárral többet szán idén kutatásokra a Microsoft

Egymilliárd dollárral (243 milliárd forint) növeli idén a kutatási költségvetését a Microsoft - közölte Kevin Turner, a cég operatív vezérigazgatója az idei hannoveri számítástechnikai és informatikai kiállításon, a Cebiten.

A redmondi székhelyű multi legújabb terveiről Turner kijelentette, hogy a Microsoft tisztában van a jelenlegi gazdasági válság mindenféle aspektusával, ám ennek ellenére mégis 1 milliárd dollárral többet költ idén kutatásokra. A tavalyi év során a Microsoft 8 milliárdot fizetett ki erre az ágazatra, 2009-ben tehát ez 9 milliárdot tesz majd ki - olvasható az ITPro informatikai honlapon.

 Az új költségvetés új állásokat is jelent: összesen 3000 pozícióval gazdagodhat a kutatási részleg. Ez némileg pozitívabb színben tünteti fel a céget, különösen a másfél hónappal ezelőtti 5000 fős elbocsájtások után. Ugyanakkor Turner azt is hozzátette, hogy terveik szerint a jelenlegi munkahelyekről is átcsoportosítanak embereket, tehát ettől még nem feltétlenül fognak több új munkaerőt felvenni a Microsofthoz kutatói pozícióba.

 A tetemes befektetést egyébként leginkább az internetes felhasználói szoftverek fejlesztésére költik majd, vagy a szakmai szlengben mostanában nagyon divatos kifejezéssel élve a "felhőszámításra". (A "cloud computing" a Wikipédia meghatározása szerint "a számítástechnika egyik legújabb fogalma, ahol olyan állományokkal és programokkal dolgozhatunk, melyek fizikailag nem a saját gépünkön, hanem az interneten vannak.")

 Ez egyébként részét képezi annak a nagyfokú átszervezésnek, amelyet a cég a közeljövőben tervez. Turner szerint a jelenlegi makrogazdasági klíma olyan kihívásokat és nehézségeket produkált, amelyekkel a legtöbben még nem nagyon találkoztak. "Úgy gondoljuk, hogy ez olyan ritka esemény, amely egyszer az életben fordul elő, és talán csak most az egyszer lesz lehetőségünk arra, hogy teljesen új üzleti modelleket alkossunk" - tette hozzá Turner.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció