Leépítések az alaplapgyártóknál

A gazdasági válság nem csupán a csipgyártyókat, hanem az alaplapgyártókat is érinti, a legnagyobbak a munkásállomány és a kiadások csökkentését tervezik a közeljövőben.

A fogyasztóknál tapasztalható visszafogott vásárlókedv a gazdaság minden területére kihatással van, az építő- és autóipar után most már az elektronikai cikkek gyártói is kénytelenek az életben maradásukat garantáló megszorító intézkedéseket bevezetni. Az Intelt és az AMD-t most követi az MSI és az Asus, mely vállalatok szintén leépítésekre készülnek. A Digitimes értesülései szerint előbbi világszerte ezer alkalmazottat készül az utcára tenni, míg utóbbi közel 500 ember felmondólevelét készíti elő, ami mindkét vállalat esetében a létszám 10%-át jelenti. A cél a kiadások leszorítása, habár az MSI egyik képviselője hozzátette, hogy a jelenlegi leépítés része a cég üzletpolitikájának.
A piacvezető gyártók közül már csupán négy maradt életben, másfél hónappal ezelőtt az Abit beszüntette az alaplapgyártást, a szakértők meglátása szerint pedig rövidesen egy újabb vállalat is csődöt fog jelenteni, mivel a piac nem bír el ennyi szereplőt - hogy melyik lesz az, azt még nem tudni. A Gigabyte azonban bizakodó a jövőt illetően, és egyelőre nem tervezi a munkásállomány kurtítását sem.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció