A Fujitsu befejezi a merevlemez-olvasófej gyártást

A HDD tárolók területén eddig többek között az író-olvasó fejek gyártására specializálódott cég átszervezi vonatkozó vállaltrészeit, és felhagy a részegység gyártásával.

A Fujitsu leépítésének hátterében részben a Toshiba vételi ajánlata állhat. A vállalat merevlemezes üzletágára eddig legalább két gyártó tett ajánlatot, de állítólag több nem nyilvános megkeresés is érkezett. Az első ígéretes vevő a Western Digital volt, ám a jen árfolyam-ingadozásai lehetetlenné tették az amúgy is vitatott ár pontos megszabását, így a felek elálltak az üzlettől. Ezek után a Toshiba kereste meg a céget. Erről a megállapodásról sem tudni sokat, állítólag az árajánlat is kedvezőbb volt, valamint mivel mindkét vállalat japán székhelyű, a jen árfolyama nem változtat az üzlet feltételein. Mindenesetre a két vállalat megegyezését sejteti, hogy a Fujitsu márciustól leállítja a merevlemezes író-olvasó fejek gyártását. A lépés egyszeri 5 milliárd jenes, vagyis 56 millió dolláros veszteséget jelent a Fujitsunak, ezt a 2008-as év utolsó három negyedévének pénzügyi mérlegébe olvasztják be. A 360 alkalmazottat foglalkoztató japán naganói gyár felszámolása után a dolgozók nem kerülnek az utcára, a Fujitsu egyéb gyártósorain kapnak új munkaköröket. A most bejelentett lépés a hordozható gépekbe szánt merevlemezek piacának átrendeződését sejteti, mely elsősorban a Mac gépek tulajdonosait érintheti majd közvetlenül.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció