Yahoo-vezetőkkel találkozott Ballmer

Steve Ballmer nem tágít, akarja a Yahoo-t. A Microsoft-vezér az üzlet megkötése érdekében múlt héten találkozott a legbefolyásosabb Yahoo-menedzserekkel.

Ballmer a közelmúltban többször is kijelentette, hogy szeretnék felvásárolni a Yahoo keresőrészlegét, és hozzátette, bízik abban, hogy rövid időn belül sikerül megegyezniük a keresőcéggel. A New York Times értesülései szerint a Microsoft vezére és a Yahoo elnöke, Roy Bostock találkoztak múlt héten, a meg nem nevezett források pedig tudni vélik, hogy kettejük beszélgetésének tárgya az akvizíció volt. Ballmer állítólag a pár napja kinevezett vezérigazgatóval, Carol Bartz-al is tárgyalt már a felvásárlásról. Egyes feltételezések szerint a redmondi konszern a konkurens vállalat reklámrészlege iránt is érdeklődik, Bartz ezzel kapcsolatosan kijelentette, hogy alaposan kivizsgálják ezen üzletág értékesítésének a lehetőséget is. A piaci elemzők is azon a véleményen vannak, hogy a vállalatok az elkövetkező hetekben megegyezésre jutnak, hiszen a Yahoo-ra nem csupán a Microsoft, hanem a részvényesek is nyomást gyakorolnak, akik egyre inkább sürgetik a szoftveróriással való megállapodást. A tárgyalások újrakezdésével kapcsolatos híreszteléseket nem kommentálták a felek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció