A Toshiba pályázik a Fujitsu HDD-részlegére

Sajtóértesülések szerint a Fujitsu a Toshibával tárgyal arról, hogy a másik japán elektronikai vállalatnak adja el merevlemezes üzletágát, miután a Western Digitallal nem sikerült megegyezni.

A Western Digital-alku állítólag azért nem jött létre, mert egyrészt eleve nem sikerült megegyezni az árban, másrészt pedig a jen erősödése amúgy is napról napra drágította az amerikai cég számára az üzletet. A sajtóban megjelent hírek szerint a Fujistu 50 milliárd jent (kb. 120 milliárd Ft) kért a veszteséges részlegért. Az ügyletet az is megnehezítette, hogy időközben, mint szinte mindenkire, a Western Digital-ra is lesújtott a gazdasági válság, amelynek hatására bevételei csökkentek és így 2500 embert takarékossági okokból kénytelen elküldeni.

A szintén japán Toshibát nyilvánvalóan kevésbé zavarja az árfolyam-ingadozás, a hírnek azonban van még egy érdekes vetülete. A két cég ugyanis első és második helyen van a noteszgépekbe való, 2,5” merevlemezek piacán, ami azt jelenti, hogy az esetleges felvásárlással szinte monopolhelyzetbe kerülne a Toshiba ebben a termékkörben. Egyelőre egyik érintett társaság sem kommentálta a hírt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció