Érkeznek az első Core7i alaplapok

5/ 5 oldal

A boltokba csak nemrég megérkezett energiatakarékos és sebességbajnok Intel processzorokhoz lassan elérhetővé válnak az Socket 1366-os alaplapok. A legnépszerűbb gyártók első modelljeiből szemezgetünk.


Gigabyte X58 UD5 és X58 DS4

 

Az MSI és az ASUS mellé harmadiknak felsorakozott a Gigabyte is, már, mint az X58-as lapkákkal kapható alaplapok között. Mindjárt két változatot is kapunk tőlük, az X58 UD5-öt és az X58 DS4-et, amelyeken több újdonságot is felfedezhetünk, persze az új processzor által megkövetelt változtatásokon felül. Az új alaplapok támogatják a háromcsatornás DDR3 memóriákat, ráadásul a Gigabyte egészen 2100 MHz-ig tuningolható. A grafikus kártyákból 3 utas SLI vagy CrossFireX építhető az UD5-ön, kinek-kinek melyik márka fekszik jobban. A DS4 a három utas CrossFireX-et támogatja. A Gigabyte, készülve az ezekből a lapokból építendő erőművek által generál hő eloszlatására, megújította az UD5-ön alkalmazott teljes hőelvezetési technológiáját. A technológia márkaneve nem változott, Ultra Durable 3-nak hívják, de ezeken a lapokon már a második változat van rajta.

Az Ultra Durable 3 kettes verziójának a legnagyobb újítása, hogy az alaplapban levő belső vezető rétegek vastagságát megduplázták. Ebből értelem szerűen következik, hogy a rétegek ellenállása a felére csökkent. Jobb lett a vezető képességük, az elektronok könnyebben szaladgálnak, ezáltal kevesebb hőt termelnek, és kevesebb energiát fogyasztanak. Így minden jobb lett, jobb a rendszer stabilitása, szélesebb tartományban húzhatók az egyes feszültségek és az órajelek. Az átvitt jelek minősége is jelentősen javult. Az Ultra Durable 3 technológia keretében új, japán fejlesztésű kondenzátorokkal cserélték le a régieket. Ezek a kondik 50000 órás üzemre tervezettek, megbízhatóbbak és stabilabbak is elődeiknél. Számos egyéb alkatrészt is modernizáltak a jobb teljesítmény és a megbízhatóbb működés érdekében, például új MOSFET-ek is kerültek  a lapra. A Gigabyte lapok nyolccsatornás hangot és kettős BIOS-t kaptak, hogy ha a frissítés nem sikerülne, akkor még legyen egy utolsó mentőöv. A VDR 11.1-es technológia gondoskodik az Intel legújabb energiagazdálkodási megoldásainak támogatásáról ugyanúgy, ahogy az eddigi Gigabyte alaplapoknál már megszokhattuk. A DS4-essel a beépített SATA merevlemezekből RAID csoportot is alkothatunk.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció