Az AOL ismét megkörnyékezte a Yahoo-t

Már régóta foglalkozik a lehetséges AOL-Yahoo fúzióval a sajtó, most ismét arról olvasni a külföldi magazinokban, hogy az internetes vállalatok tárgyalásokat folytatnak egymással.

Az elmúlt hónapok azzal teltek, hogy a világ azt várta, mikor mond igent a Yahoo a Microsoft ajánlatára, közben pedig hírbe hozták a vállalatot ezzel is, azzal is. Többször reflektorfénybe került az AOL, most ismét arról cikkeznek az IT-lapok, hogy az internetszolgáltató érdeklődik a keresőcég iránt.

Az információt egy az akvizíciós ügyekkel megbízott személy szivárogtatta ki, aki a Reuters megkérdezésére azt nyilatkozta, hogy a felek könyvvizsgálatot tartanak, és latolgatják az együttműködés esélyeit. Egyelőre nincsenek konkrét elképzelések, csupán azt vizsgálják meg a felek, hogy milyen anyagi haszonra tehetnének szert, s milyen költségcsökkentő intézkedésekre volna szükség, ha összeolvadna a két vállalat. A magát megnevezni nem kívánó informátor elmondta, hogy mindkét cégnek különböző elképzelései vannak arról, hogy az AOL szolgáltatásait miképpen lehetne integrálni a keresővállalat szolgáltatásaiba.

A most napvilágra került hírt egyelőre egyik fél sem kommentálta.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció