Hitachi: hazai iroda; három új tárolórendszer

Magyarországi képviseletet nyitott a japán Hitachi 100 százalékos tulajdonában lévő, diszkgyártással és háttértároló rendszerek fejlesztésével foglalkozó, amerikai Hitachi Data Systems (HDS).

Horváth Balázs, az új képviselet kereskedelmi vezetője ma Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, a tárolóeszközök eddigi hazai forgalmazását Csehországból irányította a cég, de a hazai piac olyan mértékben növekedett, ami indokolta egy önálló – a román és a bolgár piacot is ellátó – iroda létrehozását. Horváth utalt rá, hogy továbbra is négy itteni partnerrel kívánják a hazai piacon jelentkező igényeket kielégíteni: high-end tároló rendszereiket illetően a HP Magyarország és a Sun Magyarország, midrange kategóriájú tárolóik terén pedig az MHM Computer és az Albacomp a felelős.

Középkategóriájú tárolók high-end képességekkel

Újgenerációs tároló rendszerek piaci megjelenéséről is szó volt a mai sajtótájékoztatón. A Hitachi Data Systems (HDS) Adaptable Modular Storage (AMS) 2000-es sorozatának középkategóriájú merevlemezes tárolói körében mind ez ideig nem elérhető technológiákat kínál. Az előző tároló generációkat teljesítményben akár négyszeresen is felülmúló AMS 2000-es sorozat három modellje – AMS 2100, AMS 2300 és AMS 2500 – elérhető áron nyújt kiemelkedő funkcionalitást, rugalmasságot és a legmagasabb szintű, 99,999 százalékos rendelkezésre állást a közepes méretű vállalatok számára. A Dynamic Load Balancing Controller megszünteti a hagyományos középkategóriájú tároló rendszereknél tapasztalható, a reakcióidőt csökkentő szűk keresztmetszeteket és „forró pontokat” azáltal, hogy figyeli a vezérlők kihasználtságának mértékét, és lehetővé teszi a dinamikus terheléselosztást. A középkategóriájú tárolóeszközökben elsőként alkalmazott 3 Gb/s-os Serial Attached SCSI (SAS) hátlap költséghatékony módon kínál a legkomolyabb igényeket is kielégítő adatfeldolgozási és -átviteli sebességet. Lehetőséget nyújt 32 darab 3 Gb/s-os kapcsolat létesítésére, így összességében 9600 MB/s-os sávszélesség érhető el a backplane-en. Maximalizálja az adatátvitelt azáltal, hogy egy-egy meghajtó egyidejűleg nyolc 3Gb/s-os SAS kapcsolaton érhető el. A gyártó szerint ugyancsak egyedülálló szolgáltatás a középkategóriájú tároló rendszerek körében, hogy egyetlen tálcán vegyesen használhatók SAS és SATA II felületű lemezmeghajtók, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez. A Dynamic Load Balancing Controller és a SAS hátlap kombinációja révén az AMS 2000-es sorozat eszközei optimálisan használhatók virtuális környezetekben, ahol felszámolják a hagyományos eszközök használatakor fellépő problémákat, így például a teljesítmény-egyenlőtlenségeket és a tárkapacitás-kiosztási nehézségeket.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció