Fényképezés és a reneszánsz a Nagymező utcában
2008. október 10.
Sokan nem is sejtik, hogy mai fényképezőgép ősének nem az 1837-ben feltalált, és a híres 1844-es Petőfi-portréról közismert dagerrotípiát tekintjük. Valójában a kezdetnek Leonardo Da Vinci lyukkameráját, a "camera obscura"-t tartjuk, melynek keletkezése az 1500-as évekre tehető. A berendezés fekete belsejű doboz, melynek elülső felületén kis átmérőjű lyuk található, míg a hátoldala fényáteresztő, matt felület. A szerkezetet később Giovanni Baptista Della Porta lencsével látta el. A lyukkamerát Leonardo a perspektíva tanulmányozására szerkesztette, és állítólag aktívan használta festményei elkészítésekor.
Erre a korai technikára épül az október 20-án nyíló és január 4-ig látogatható „Camera obscura – kortárs sötét szobák” címet viselő kiállítás, mely igazi kuriózum, hiszen maga a téma, a képeket létrehozó eszközök, eljárások, mind-mind különleges képalkotói hozzáállást és technikai felkészültséget igényelnek. A bemutatásra kerülő képek mindegyike, a technika adottságaiból kifolyólag, csak jól átgondolt alkotói folyamatok végeredményeként születhettek meg, így összetett, sokszínű tárlatot garantálnak. A reneszánsz év keretében a Nagymező utcában, illetve a Millenáris-Jövő Háza területén felállított camera obscura szerkezeteket továbbra is mindenkinek alkalma nyílik kipróbálni és a mára könnyen elérhetővé vált digitális gépekkel megörökíteni.
Kapcsolódó cikkek
- Hátunkra is, hasunkra is tehetjük, de félvállról is vehetjük Katát: ideális partner
- Csúcsszkenner a Canontól: CanoScan 9000F
- Sony World Photography Awards 2010: a győztesek
- Búcsúzik a floppy
- Két Sziget-bérlet egy jó fotóért
- e-Health Week 2010: átütő siker Barcelonában
- Nyolcezren látogatták a virtuális Szoftverbörzét
- Nyolcezren voltak a virtuális Szoftverbörzén
- Megnyílt azt első magyar virtuális szoftverkiállítás
- Számítógépek, szoftverek és szakértők a Szoftverbörzén