Ám amíg az egyik esetében a káros üzletpolitika viszonylag rövid idő alatt okozhat világméretekben súlyos gazdasági, társadalmi és politikai károkat, így szinte azonnali hatékony beavatkozást kényszerít ki, addig a másik, a sokáig lappangó s a többség számára szinte már csak a gyógyíthatatlanság stádiumában láthatóvá váló környezetkárosodás, klímaváltozás kezelését az „ej, ráérünk arra még” patópálizmus jellemzi. A politika, a gazdaság „nagyságaiból” (is) álló kisebbségnek ugyanis nem állt érdekében az időben megkezdett gyógyítás.

Sebesség és fék

Mindkettő születésénél elsősorban az ésszerĹąségen túllépő, már egészségtelen profithajszát folytató gazdasági szereplők, a pénzvilágot is ideérve, s a ki tudja, hányféle érdekből (jóhiszemĹąen a nagyobb adóbevételt említeném) az ezt támogató politika, illetve az állami intézményrendszerek bábáskodtak. Mindez persze szinte a végletekig leegyszerĹąsítve lehet igaz.

A mérséklésükben, jó esetben megszüntetésükben azonban már jelentős szerepe van (lenne) a sokszintĹą összefogásnak. A pénzvilág válsága tekintetében ez azonban lényegesen kevesebb szereplős helyi és globális együttmĹąködést kíván, míg a környezetvédelmi gondok megoldásához gyakorlatilag globális és lokális szinten is gazdasági, társadalmi, politikai, közigazgatási, civil, vagyis gyakorlatilag teljes, egyidejĹą, az összefüggéseket felismerő, elismerő és cselekvőképes összefogás szükségeltetne. S nálam itt válhat(na) főszereplővé – azon túl, amit saját területén képes a cél érdekében tenni – az elektronika, az informatika. Már ha feltételezzük a fent említett globális, lokális készséget, amellyel szemben azért – a híreket hallgatva, az internetet böngészve, a hazai tárcaközi bizottságok „munkáját” és „eredményeit” (tisztelet, ha akad, a kivételnek), a legkülönbözőbb egyeztetések és azok hiányát tekintve – akadnak fenntartásaim.

Mindent átszövő informatika – vagy mégsem

Persze nem egyik napról a másikra születhetnének eredmények, s nem csak a szemléletváltás szükségessége miatt, bár az is közrejátszik. Hanem mert a sok összetevős megoldásban óriási szerepe van (lenne) a legkülönbözőbb szintĹą oktatásnak, képzésnek. S bár idehaza is elindult némi változás (hogy más országokban, földrészeken hol tartanak, arról sajnos nincsenek ismereteim, szívesen venném, ha a hozzáértők megosztanák tapasztalataikat olvasóinkkal), a legoptimálisabban számolva is ennek látványos eredménye minimum 10-15 év múlva jelentkezik. Ennyi idő még, mire az informatikát a gazdaság különböző területeinek környezetvédelmi „eszközévé” tenni képes szakemberek és erre (is) fogékony menedzserek lépnek munkába, illetve szereznek ehhez már munkában töltött éveik közben tudást és tapasztalatot. (Az is érdekes kérdés, hogy kik és honnan szerzett tudást kamatoztatva vesznek részt az említettek oktatásában, de az oktatók képzésével most ne foglalkozzunk, messze vinne.) Mert hogy a távkonferenciák, konzultációk, konzíliumok, tárgyalások technológiai háttere adott, s időt, környezetszennyező és költséges utazást megspórolva csak alkalmazni kellene azokat. Mint ahogy a vállalati, gyártási, logisztikai folyamatok optimalizálására alkalmas, szintén rendelkezésre álló és energiakímélést, olcsóbb mĹąködést is biztosító alkalmazásokat úgyszintén. Az utóbbi kapcsán felszabaduló pénzeszközök pedig további, már nem feltétlenül informatikával összefüggő környezetvédelemre (is) fordíthatók (lennének). Persze ehhez egyrészt minden potenciális szereplőnél környezettudatos, az informatikától nem idegenkedő, az abban rejlő lehetőségeket már a felsőfokú oktatásban és/vagy a későbbi képzések alatt megismerő vezetők (is) kellenének. S a jelenlegi, jó esetben 40-50 százalékban sikeres projektek helyett az arányt a potenciális felhasználók meggyőzésére 90 százalékosra feltornászni képes, a rendszerek mellett a gazdaság, az állam- és közigazgatási intézmények mĹąködését, szereplőit, folyamatait értő szakemberek, valamint ügyféloldalon ezt segíteni képes vezetők és munkatársak kellen(én)ek. A sok zárójel – nem kívánván megsérteni azokat, akikre nem vonatkozik – a készség, képesség meglétét kérdőjelezi meg.

Kártékony kivárás

S akkor még a szabályozások, a törvények, az adók a jogon, politikán kívül az említett területekre is rálátással bíró lokális és nemzetközi szintĹą alkotóiról, jóváhagyóiról, gyakorlóiról még nem is szóltam. Mint ahogy arról sem, hogy valószínĹąleg ennyi idő alatt az informatika másodlagos szereplő lesz, és újabb, fejlettebb, a változásokhoz gyorsabb alkalmazkodást lehetővé tevő, esetleg a ma még meglehetősen kedélyromboló biztonság kérdését tekintve is kedvezőbb technológia nyer teret (bár ezen a területen az emberi, illetve az üzleti haszon gerjesztette károkozáson a technika vajmi keveset tudott segíteni). S az is lehet, hogy a ma még elmaradottabb, várhatóan egy fejlődési fázist átlépő térségek gazdaságai már erre támaszkodva gyorsabb iramban fejlődhetnek, így a fejlett és fejlettebb gazdaságok is erre várva alacsonyabb intenzitással fektetnek most informatikába. (A recessziós hatásoktól, mint októl, most eltekintünk, s csak megjegyezzük, hogy ennek elkerülésére is eszköz lehetne, ha nem találkozna szembe rengeteg ellenérdekkel.) De sajnos már nincs igazán idő kivárásra. Öröm az ürömben, hogy a most lépni kívánók a környezetvédelmet szolgáló alkalmazásoktól az energiatakarékos, esetenként alternatív energiát használó infrastruktúráig, eszközökig, gyakorlatilag mindent megtalálhatnak a piacon, s a gyakorlatilag teljes mértékben elérhetetlen papírmentességhez történő közeledéshez is, eszköz- és technológiaszinten, csaknem minden elérhető.

Házunk táján

Mi is igyekszünk felhívni a figyelmet a probléma összetettségére, és a megoldási alternatívák bemutatására is nyitottak vagyunk. Elsősorban a fenti hiányosságok megszüntetését célzó pozitív példákat kívánunk felsorakoztatni, s persze nem csupán a fenntartható fejlődés kapcsán. De egyedül ez sem megy, itt is összefogásra lenne szükség. Ami erőnkből telik, azzal már találkozhatnak olvasóink a Tabella rovatunk táblázataiban. Itt az informatikai, távközlési témájúak között környezetvédelemmel, a társadalmi szerepvállalással, együttmĹąködésekkel – az oktatási intézmények és a gazdasági szereplők közöttieket is beleértve –, az informatika legkülönbözőbb területeit érintő oktatásokkal, képzésekkel összefüggők is megjelentek, vagy megjelennek a közeljövőben. Ám mintegy a hazai viszonyok tükörképeként, ismét csak tisztelet a kivételnek, a cégek PR-osai és kommunikációs asszisztenciája, illetve a PR- és kommunikációs ügynökségek – kérésünk ellenére – nem sietnek a leglátogatottabb (hozzáteszem, ingyenes jelenlétet kínáló) összefoglalóinkban megjelentetni cégeik, illetve a képviselt vállalkozások fenti témájú eredményeit, munkásságát. Ha jóhiszemĹą vagyok, azt mondom, hogy mert Pató Pálként még nem tartják fontosnak, mert ma még nem igényli üzleti szempontból komoly mértékben a piac. RosszhiszemĹąen meg azt gondolnám, mert nincs mivel dicsekedni. Így – élve az internet kínálta lehetőséggel – magunk vadászunk ezekre.

Álom és valóság

Van egy álmaimban sokszor visszatérő kép, ebben jelentős szerepe van a már lassan felnőttkorba lépő, a még cseperedő és a jövőben megszülető unokáim miatti aggódásomnak. Értelmes, elszánt, vitaképes, a célért tenni akaró és tudó, attól eltántoríthatatlan, az ellenérdekeltek által odadobott kesztyĹąt felvevő emberek csoportjait látom. Különböző nyelvĹąek, bőrszínĹąek, meggyőződésĹąek, a legváltozatosabb érdekeltségekkel. Nem egy helyen gyĹąlnek össze, az elektronika eszközeit felhasználva, saját környezetükben maradva, a hatásuk alá tartozó területekkel is elektronikusan összekötve, azok reakcióit, ötleteit is bevonva dolgoznak, mindegyik csoportba bevonva egy-egy jól mĹąködő, az elektronizációval barátságban élő átlagos család felnőtt tagját, szülőt vagy nagyszülőt. Hogy miért? Mert ők aggódnak a jövőért, s ez képessé teszi őket hatásos érvelésre, az ésszerĹątlenségek elleni fellépésre. Mert ha a „nagyoknál” kisebb léptékben is, de naponta megélik az együttmĹąködés számtalan formáját, az oktatástól a közlekedésen, a közigazgatáson, a jogi intézményeken, az érdekképviseleti szervezeteken át a gyártás, szolgáltatás, kereskedelem, szállítás legkülönbözőbb képviselőiig. Épp ezért a csoportok vétójoggal ruházzák fel őket minden, a szintén egyfajta együttmĹąködésben (demokrácia?) kijelölt iránytól való bármiféle eltérés esetében.

Tisztelet a Földnek

S persze felébredve napról napra az éjjeliedényre vonatkozó mondás látszik igaznak. Optimista lévén mégis úgy gondolom, a remény hal meg utoljára. Mert lehet gazdagként, politikusként úgy gondolkodni, hogy majd föld és víz alatti birodalmakat építve vagy a világĹąrben találva maguknak szállást, az „élelmesek” túlélnek minden katasztrófát. Mégis úgy gondolom, ez az évmilliók óta az élőlények legkülönbözőbb válfajait a hátán hordozó és a természet szabályait betartva, ésszerĹąen „kiszolgáló”, az utóbbi évszázad technikai fejlődésébe belefáradt földanya – velünk, pór emberekkel együtt – megérdemelné a kíméletet.