Akadémiai kutatást szorgalmaznak a romák mobilhasználatáról

A hétvégén fejeződött be Budapesten a mobilvilág újabb nemzetközi konferenciája a Magyar Tudományos Akadémián. A három napos találkozóra a világ számos országából érkeztek tudósok, hogy megvitassák a mobilkommunikáció társadalomra gyakorolt hatását. A konferencia nyitónapján a magyar kutatás akadémikus vezetője bejelentette: fontosnak tartaná, hogy vizsgálat készüljön a romák mobiltelefon használatáról, és ezt az igényt továbbítja majd a döntéshozókhoz.

Magyarországon ma több mobiltelefon van, mint ahány ember él az országban, és a világ lakosainak több mint fele használja a kapcsolattartás eme legkorszerűbb eszközét — derült ki a  Magyar Tudományos Akadémián (MTA)  rendezett nemzetközi konferenciáján, ahol három napon át mintegy ötven előadást tartanak a világ legnevesebb kutatói és tudósai a mobilkommunikáció társadalmi hatásairól és lehetőségeiről. Magyarországon hét éve folyik akadémiai szintű társadalomtudományi kutatás a témában. Ugyanakkor a csaknem hatszázezres magyarországi roma populáció mobilhasználatáról még nem készült egyetlen felmérés sem, pedig fontos lenne feltérképezni, hogyan befolyásolhatja ez, a romák kezében is ott lévő, korszerű eszköz az életüket - közölte Nyíri Kristóf akadémikus. A magyar kutatás vezetője azt mondta: számtalan lehetőséget hordozhat magában, hogy a romák számára kevésbé jelent beidegződést a verbális, szöveges kultúra, és muzikálisabb, vizuálisabb és motorikusabb a kultúrájuk, mint a többségi lakosságé. Nyíri utalt arra, hogy világszerte előretör az informális és non-formális iskoláztatás és úgy vélte: a jelenlegi hagyományos, formális oktatás nem fogja megoldani a romák iskoláztatási problémáit. Az akadémikus szerint az informális és non-formális iskoláztatás legkorszerűbb és leghatékonyabb eszköze a mobiltelefon, illetve annak mobilkommunikációs változatai, amelyek elősegíthetik a leszakadó réteget képviselő romák felemelkedését. A professzor hangsúlyozta: a mobiltelefonok okosodása és olcsóbbá válása szükséges ahhoz, hogy a zömmel alulinformált és halmozottan hátrányos helyzetben lévő romák olyan technikai ismeretek birtokába jussanak, amelyek segítik ezt a folyamatot. Az akadémikus bejelentette: javasolja, hogy a döntéshozók is támogassák a romák mobilhasználatáról szóló kutatás elképzelését. A témához kapcsolódva Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója emlékeztetett arra: a „Wifi-falu” elnevezésű kezdeményezésük célja, hogy a szélessávú internet eljusson a hátrányos helyzetű településeken élő családokhoz is. Hozzátette: mobil-internetet és laptopot biztosítottak az ország harmincnégy hátrányos helyzetű településén és a kedvezményezettek többsége roma.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció