Február 29.: az AH most is felkészült

Utolsó erőpróba előtt áll az Antenna Hungária Rt.-nek az évszámváltás kezelésére (Y2K) létrehozott projektje. Nagy Albert, a társaság AH 2000 projektjének vezetője elmondta, hogy a szökőév kapcsán február 29-ére is felkészítették a szolgáltatásnyújtó AH-rendszereket, és megtették az ezzel kapcsolatos további intézkedéseket.
Továbbra is fennáll annak lehetősége, hogy szükség esetén a jelenleg a Petőfi rádió műsorát sugárzó országos URH rádióhálózat válik a kommunikációs csatornává, amelyet az AH egy esetleges negatív esemény bekövetkeztekor is képes lesz működtetni a kormányzati és egyéb szükséghelyzeti információtovábbítás számára. Ezt a hálózatot az AH minden külső körülménytől függetleníteni tudja, így az a lakosság tájékoztatását minden körülmény között képes biztosítani. A társaság bejelentette, állomásain és szerviztelephelyein a korábbiakhoz hasonlóan megerősített szolgálattal, illetve lakásügyelettel várják február 29-ét.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció