TomTom fedélzeti navigáció Renault gépkocsikban

A járművekbe teljes mértékben integrált fedélzeti navigációs rendszerek új fejezete nyílik meg azáltal, hogy a TomTom és a Renault együttműködési szerződést írt alá, amelynek nyomán számos Renault modellt megfizethető készülékkel látnak el. Az első berendezés várhatóan 2009 első felében kerül majd az autókba. Mindkét fél kifejezte, készen áll, hogy a navigációs rendszereket, beépített autós navigációs rendszerek formájában, elsőként tegye elérhetővé nagy tömegek számára.

A TomTom úgy látja, azáltal, hogy termékkínálatával elérhetővé teszi mindazt, amit a vásárlók egy navigációs rendszertől elvárnak, az első számú márkává váltunk. A cég kevesebb, mint egy évvel ezelőtt jelentősen kibővítette gépjárműmérnöki csapatát. A Renault-val való társulás eredményeképpen sokkal szélesebb közönség veheti majd hasznát könnyedén használható navigációs megoldásait, a lehető legjobb térképekkel, útvonaltervezéssel, és közlekedési információkkal látják el vásárlóit.

A Renault volt az első autógyár, amely 1994-ben fedélzeti navigációs rendszerrel felszerelt autót kínált (Carminat navigációval ellátott Safrane modelleket). A Renault szerint a naprakész, teljesen integrált TomTom navigációs rendszerrel felszerelt gépkocsik 500 euróval lesznek drágábbak. A navigációs rendszer gyártóval való együttműködés azt is jelenti, hogy a francia autógyár több időt tud marketing tevékenységre fordítani, rugalmasabbakká válhat, miközben a beépített, integrált navigáció révén ergonomikus, jó minőségű, biztonságos és megbízható megoldást biztosít ügyfelei számára. A Renault azt várja, hogy a megállapodás nyomán vásárlói a jövőben még kifizetődőbbnek és értékesebbnek találják majd termékeit.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció