Montenegró, a kalózparadicsom

Egy friss jelentésből kiderül, hogy Montenegróban még mindig jóval magasabb az illegális szoftverek aránya, mint Európa nyugati részein, a statisztikai adatok nem túl bíztatóak.

Egy a napokban közzétett tanulmányban az olvasható, hogy a balkáni államban a használatban lévő programok 83%-a nem licences, a BSA (Nemzetközi Jogvédő Szervezet) becslései szerint a kalózkodás 2007-ben csak itt közel 5 millió eurós bevételkiesést okozott. Az ország kormánya 2005-ben változtatott a szerzői jogi szabályokon, azóta sikerült is valamelyest visszább szorítani a hamis programok számát, ám a szigorúbb rendeletek ellenére sem szoknak át a felhasználók a legális alkalmazásokra. Oliver Obradovic, a Microsoft montenegrói részlegének munkatársa elmondta, hogy a hivatalos intézmények, a nagyvállalatok és a bankok nagy része már megvásárolta a szükséges licenceket, a legnagyobb problémát a kisebb cégek és a magánfelhasználók jelentik. A szakember szerint míg az emberek mentalitása nem változik meg, addig nem lehet komoly változásra számítani. Hasonló értékeket mért a BSA a Montenegróval szomszédos államokban is, ezek mind rajta vannak a Jogvédő Szervezet fekete listáján.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció