Harmadik dimenzióban terjeszkedik a virtuális Budapest

A mai naptól fogva, aki a Google Earth-ön keresztül ellátogat Budapestre, immár három dimenzióban gyönyörködhet a magyar főváros nevezetességeiben. Budapest jellegzetes és híres épületei, hídjai közül 24 jelenik meg ennek a különleges technikának a segítségével. Olyan, Budapest ikonjaiként ismert látnivalókat tekinthetünk meg élethű formában a Google Earth-ön, mint például a Széchényi Fürdő, a Hősök tere, a Bazilika, a Mátyás templom, a Lánchíd vagy a Műcsarnok.

A világban tapasztalható turisztikai tendenciáik szerint, a mai városlátogató turista a kiválasztott úti cél felől elsősorban az interneten tájékozódik. Kivételes és egyedi élmény lehet a város 3D-s arca azok számára, akik jelenleg tervezik következő utazásukat, hiszen még otthon, a készülődés időszakában tekinthetik meg a Google Earth segítségével a magyar főváros látnivalóit. Emellett rögtön információt szerezhetnek a nevezetességekről, még otthonukban megtervezhetik budapesti sétáikat, és a virtuális túra végeztével közvetlenül elérhetik Budapest turisztikai honlapját (www.budapestinfo.hu) is. Mind arculati, mind turisztikai szempontból rendkívül fontos, hogy milyen képet mutat magáról egy város leendő látogatóinak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció