Peruban debütálnak a Windows-os OLPC XO laptopok

Az OLPC, a Microsoft és a perui kormány a dél-amerikai országban mutatja be az első Windows operációs rendszerű XO laptopokat, valamikor a közeljövőben.

A tesztprogram pontos időpontjáról és nagyságrendjéről a résztvevők egyelőre nem nyilatkoztak; a Microsoft szóvivője szerint utóbbi függ attól is, hogy a perui kormány végül milyen igényeket regisztrál, illetve hagy jóvá. A Microsoft májusban jelentette be, hogy a Windows XP átszabásán dolgozik, hogy futtatható legyen az OLPC jótékonysági projekt XO laptopján. A fejlődő világ gyermekeinek szánt XO-n jelenleg Linux operációs rendszer fut, sok ország pedig részben emiatt húzódozik a megrendeléstől. A Microsoftot ugyanakkor korántsem kizárólag a jótékonykodás vezérli, hiszen a némileg döcögve induló OLPC kezdeményezés sikere esetén a Windows-os masinák biztosítanák a szoftveróriás pozícióját a jövő legfontosabb piacain. A fejlett országok informatikai konszolidációja után ugyanis egyértelműen a hatalmas potenciális kereslettel rendelkező fejlődő világ biztosíthatja a jövőbeni növekedést a szoftvercégek számára (is). Ehhez persze az kell, hogy a PC-k ára még a jelenlegi árszint alá menjen, azonban az XO hatására megszületett mini-laptopok a jövőben erre is esélyt kínálnak.

A Microsoft eközben nemcsak az OLPC projektre figyel, hanem hamar megcélozta az XO nyomán kifejlesztett és piacra dobott mini-laptopok, vagy netbook-ok piacát is. Nem véletlen, hogy a társaság ezeken a gépeken meghosszabbította az XP forgalmazását, miközben a többi PC-kategóriában már csak a rendszerigényesebb Vista az elérhető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció