Kikosarazta a Samsungot a SanDisk

A SanDisk nem hajlandó belemenni a Samsunggal való akvizícióba, a vállalat vezetősége több szempontból is elégtelennek találta az ajánlatot.

Az amerikai memóriaspecialista képviselői tegnap bejelentették, hogy nem adják be a derekukat, és nem fogadják el a dél-koreai elektronikai konszern 5.85 milliárdos felvásárlási ajánlatát. A hír nagy meglepetést keltett, hiszen a Samsung 26 dollárt kínált részvényenként, ami a két héttel ezelőtti tőzsdei árfolyamhoz képest 80%-os felárat jelentett volna. A mostani eset kísértetiesen hasonlít a Microsoft-Yahoo ügyre, amikor is a keresőcég visszautasította a meglehetősen vonzó ajánlatot. A SanDisk részéről elhangzott indoklás szerint a konkurens csupán a pillanatnyi alacsony árfolyamból akar hasznot húzni, nem tartják méltányosnak az összeget. A Samsung képviselői kijelentették, hogy a SanDisknak irreális elvárásai vannak, túlbecsüli saját értékét. A dél-koreai konszern motivációja a terjeszkedésen kívül az lehet, hogy jelenleg évi 353,8 millió dollárt fizet a flash-technológiához kapcsolódó licencekért, ami a vétel után náluk maradna, ráadásul ezzel a beruházás költsége is néhány éven belül megtérülne. James Chung, a Samsung szóvivője kijelentette, még vita tárgyát képezi, hogy véglegesen visszavonják-e az ajánlatot. Időközben a Toshiba is jelezte felvásárlási szándékát.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció