Steve Ballmer örökölte Bill Gates CES-nyitóbeszédét

A Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CEA) bejelentette, hogy a 2009-es CES kiállításon a hagyományos nulladik napi nyitóbeszédet a Microsoft éléről leköszönt Bill Gates helyett Steve Ballmer fogja elmondani.

Bill Gates először 1998-ban tartott nyitóbeszédet a Las Vegas-ban rendezett szórakoztató elektronikai kiállításon, majd 2000 és 2008 között mindvégig ő viselte ezt a tisztet (1999-ben a Sony-vezér Howard Stringer szerepelt a nulladik napon). A váltás, habár egyáltalán nem meglepő, mégiscsak érdekes, mivel a Microsoft előző és mostani főnökének merőben más a stílusa a nyilvánosság előtt. Bill Gates szívesen vizionál és mutat meg nagyszabású elképzeléseket az elektronika és ebből kifolyólag az emberiség elképzelt jövőjéről, Ballmer-re azonban, eddig legalábbis, nem ez volt a jellemző. A vezérigazgató mindeddig arról volt híres, hogy szívósan és szókimondóan védelmezte a sajtóban a Microsoft érdekeit és pozícióit, sokszor sommás véleményeket fogalmazva meg más társaságokról vagy csoportokról. Hogy milyen CES-megnyitót fog tartani, azt januárban meglátjuk.

A 2009-es CES január 8 és 11. között kerül megrendezésre a szokott helyszínen, Las Vegas-ban. Ballmer-t követően Howard Stringer, a Sony és Alan Mulally, a Ford elnöke beszél majd az első napon, 9-én pedig az Intel elnökét, Craig Barrett-et és a Cisco elnök-vezérigazgatóját, John Chambers-t hallgathatják meg a megjelentek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció