Új, olcsó PC-kkel terjeszkedne a Dell a fejlődő piacokon

A Dell több új, kifejezetten a gyorsan bővülő fejlődő piacokra szánt asztali PC-t és noteszgépet mutatott be, amelyek egyértelműen jelzik a vállalat piaci stratégiájának elmozdulását.

A Dell ugyanis sokáig elsősorban az amerikai piacra, azon belül is a vállalati felhasználókra koncentrált, miközben például a fő vetélytárs HP már egy jó ideje megvetette a lábát például Kínában, ahol pedig a hazai vállalatok, köztük a Lenovo, komoly konkurenciát jelentenek. Ez a helyzet azonban mostanra jócskán megváltozott, így az idei első negyedévben már a Dell is az Amerikán kívüli piacokról nyerte bevételeinek több mint a felét. A második legnagyobb PC-gyártó egyébként csak tavaly óta van jelen a kiskereskedelemben Kínában és Indiában, mégis Michael Dell vezérigazgató már márciusban úgy nyilatkozott, hogy az amerikainál magasabb keresletnövekedésre számít ezeken a piacokon. A cég egyébként a héten teszi közzé pontosított második negyedévi üzleti eredményét, amelyből leszűrhető lesz a stratégiaváltás sikeressége.

Az új, fejlődő piacokra szánt, 14,1” és 15,6” Dell Vostro noteszgépek Intel Celeron vagy Core2Duo processzorral, illetve Ubuntu Linux vagy Windows Vista operációs rendszerrel lesznek elérhetőek, 475 dollártól fölfelé. Az asztali PC-k 440 dollártól indulnak és Intel Atom, Celeron vagy Pentium processzorral, valamint szintén Ubuntu Linux vagy Windows Vista operációs rendszerrel lesznek kaphatóak. A Dell a bejelentéssel egy időben mintegy 20 országban tervezi piacra dobni a termékeket, Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában és egyes európai piacokon is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció