Gyakorlatorientált piackutatási képzés indul

Ősszel egyedülálló lehetőség nyílik azok számára, akik érdeklődnek a piackutatás iránt, piackutatók szeretnének lenni vagy már jelenleg is a piackutatás területén dolgoznak. A képzés keretében a résztvevők a szakma tapasztalt szakembereitől tanulhatják meg az ügyfélproblémák megértését, a kutatási módszerek alkalmazását, az ajánlat és kérdőívírás módszerét, továbbá a gyakorlatban használt elemzési módszereket, prezentációs technikákat és trükköket.

A Piackutatók Magyarországi Szövetségének (PMSZ) támogatásával megvalósuló program elindítását elsődlegesen az motiválta, hogy a felsőoktatási intézmények szociológia vagy közgazdász képzéseiről kikerülő hallgatók gyakran nem rendelkeznek megfelelő gyakorlati tudással a piackutatás terén. A főiskolák, egyetemek elméletorientált oktatási módja nem mindig felel meg a munkáltatók elvárásainak. Az újonnan induló képzés minőségi garanciája a piackutatókat tömörítő szervezet ajánlása mellett a szakma neves és komoly tapasztalattal rendelkező képviselőit felvonultató oktatógárda, akik gyakorló piackutatóként az ügyféloldalról és piackutató cégektől érkezve tanítják a képzésben résztvevőket. Az SPSS, a világ vezető adatelemző- és statisztikai szoftver  szállító cége szakmai támogatásával a résztvevők megtanulják a piackutatásban nap, mint nap alkalmazott SPSS statisztikai programcsomag használatát és az alapvető statisztikai elemzési módszereket. A képzésen résztvevő és legjobban teljesítő pályakezdők gyakorlati helyet, illetve állásajánlatot kapnak.

A képzés nem csak a frissen végzettek számára nyújt előnyöket. A szervezők megoldással kívánnak szolgálni azoknak a cégeknek és vezetőiknek is, akik saját kutatási részleget működtetnek vállalatuknál. Számukra a munkatársak képzése és a komplex kutatási technikák elsajátítása az alapvető előny, amit a Piackutatás gyakorlata elnevezésű szakirányú képzés nyújt.

A piackutatás szerepe hazánkban is egyre növekszik. Azok a vállalatok, akik versenyben szeretnének maradni, nem hagyhatják figyelmen kívül versenytársaik, vevőik és a piac feltérképezését, folyamatos elemzését. A Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján idén októberben induló képzésben résztvevők a kurzus végére magabiztosan és gyakorlottan tudják használni az elemzési módszereket, piackutatásban használt statisztikai programokat, prezentációs technikákat, elsajátíthatják a szakma fortélyait. A két szemeszter elvégzését követően gyakorlattal rendelkező szakemberként jelennek meg a munkaerőpiacon, ahol nagy az igény, az olyan képzett piackutató szakemberek iránt, akik képesek teljes kutatási projektek önálló lebonyolítására.

A képzésről bővebb információkat a következő linken talál: http://www.mutf.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1640&Itemid=412

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció