Bezárja majdnem minden második call-centerét a Deutsche Telekom

Drasztikus takarékossági intézkedésre készül a Deutsche Telekom (DT) a Focus című német hetilap vasárnap közölt értesülése szerint: a bonni konszern bezár minden másodikat hatvan németországi call-centere közül.

A Focus hétfői számában megjelenő ismertetés szerint a DT csütörtökön tárja nyilvánosság elé a tervezett intézkedés részleteit. Hírek szerint René Obermann vezérigazgató már tájékoztatta a DT tervezett lépéséről azon települések polgármestereit, ahol több száz dolgozó kerülhet az utcára. A legnagyobb európai távközlési cég számításai szerint csak a nagyobb, 400-900 embert foglalkoztató call-centerek működtetése kifizetődő, ezért a kisebbeket bezárják, például az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban működő kilenc ilyen kirendeltségből négyet.

A vállalat - a Magyar Telekom többségi tulajdonosa - közölte, minden érintett munkavállalónak a megszűnővel egyenértékű munkahelyet ajánlanak föl, s szó sincs arról, hogy a feladatot külföldre kiszerveznék. A DT 2005-ben bejelentette, hogy három éven belül meg fog szüntetni 32 ezer munkahelyet.

Közben a Wirtschaftswoche című német lap arról adott hírt, hogy a DT jelentős technikai újításra is készül: 2014-ig Németország nagy részén üvegszálas (optikai) kábelre cserélné a rézkábeles előfizetői hálózatot, a hagyományos telefonösszeköttetést szinte teljesen automata internetes technológiával váltva föl. Ez azt is jelenti, hogy a vállalat a jelenleg működő nagyjából 7900 kapcsolóállomásból hétezret megszüntetne.

A konkurens vállalatok - az Arcor, a Telefónica vagy a QSC - szerint a gyors korszerűsítéssel a DT jogosulatlan versenyelőnyre tenne szert, mert a DT mintegy 4000 kapcsolóállomását jelenleg ők is igénybe veszik előfizetőik kiszolgálásához. A változtatásoknak csak hosszú, legalább hétéves átmeneti időszak után lenne szabad érvénybe lépniük a DT versenytársai szerint.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció