SUSE Linux Enterprise Real Time: minősített és támogatott az IBM hardverein

A Novell bejelentette, hogy SUSE Linux Enterprise Real Time 10 megoldása minősített és támogatott egyes IBM BladeCenter hardvereken és az IBM WebSphere Real Time middleware megoldásain.

„Az IBM és a Novell az erősségeiket kihasználva azon ügyfeleiknek fejlesztették ki ezt a Linux-alapú megoldást, akik a késleltetést próbálják csökkenteni, illetve időkritikus alkalmazásaik elérhetőségét szeretnék növelni azáltal, hogy tanúsított és támogatott, nyílt forráskódú megoldáson futtatják azokat” – mondta Inna Kuznetsova, az IBM Linux üzletágának igazgatója. „A valós idejű Linux lehetővé teszi ügyfeleinknek az egyes folyamatok rangsorolását, amelynek köszönhetően sok időkritikus projekt, például a másodlagos értékpapírokkal történő kereskedés, lezárásának időpontja könnyebben kiszámítható lesz” – tette hozzá Kuznetsova.

A hordozhatóság és a piaci előnyök miatt egyre több vállalat használ Java alapú rendszereket. Idáig azonban az időkritikus Java alkalmazásokat futtató cégek nem lehettek biztosak abban, hogy megfelelnek a szolgáltatással kapcsolatos minőségi előírásoknak és nem lépik túl az időkereteket. Az IBM BladeCenter hardver és az IBM WebSphere Real Time a Novell SUSE Linux Enterprise Real Time 10 szoftverrel együttműködve garantálja, hogy az időkritikus Java alkalmazások kiszámítható teljesítménnyel futnak. Így az ilyen időkritikus alkalmazásokat használó vállalatok, mint például a pénzügyi szolgáltató szervezetek könnyedén teljesítik a külső és belső ügyfeleik elvárásait.

Az árakkal és elérhetőségekkel kapcsolatos további információk

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció