A volt HP-alelnök bevallotta, hogy IBM-titkokat adott át cégének

Atul Malhotra, a Hewlett-Packard volt alelnöke bűnösnek vallotta magát az ellene folyó bírósági eljárásban, melyet azért indítottak, mert Malhotra üzleti titkokat adott át korábbi munkaadójáról, az IBM-ről a HP felette álló egyik alelnökének.

Mr Malhotra 2006 májusában került a Hewlett-Packard-hoz mint alelnök, miután előzőleg az IBM-nél dolgozott felelős beosztásban. Nos, emberünk minden jel szerint be akart vágódni új főnökénél, így egy e-mailt küldött neki „csak saját elolvasásra”, amelyben üzleti titkokat teregetett ki az IBM-ről. A Hewlett-Packard-nak az ügyben kiadott hivatalos közleménye szerint azonnal szigorúan eljártak dolgozójuk ellen, aki nemcsak a törvényt, de egyúttal cégük üzleti gyakorlatát is súlyosan megsértette. Így aztán az alelnök négy hónap után az utcára került és bírósági eljárás is indult ellene.

Az egész hírben az az igazán érdekes, hogy Malhotra elbocsátására alig hetekkel annak a botránynak a kirobbanását megelőzően került sor, amelyben fény derült arra, hogy a HP felső vezetői saját kollégákat és újságírókat figyeltek meg illegálisan. Természetesen jó kérdés az is, hogy vajon a HP a szigorú büntetés ellenére felhasználta-e a Malhotra útján tudomására jutott információt, vagy pedig esetleg más forrásból már eleve a birtokában voltak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció