Háromtányéros terabájtos Hitachi merevlemez

A Hitachi bejelentette Deskstar 7K1000.B merevlemezes meghajtóját, amely az eddigi öt helyett csupán három lemeztányérral kínál 1 terabájt tárolókapacitást.

2007 elején szintén a Hitachi volt az első, amely az asztali gépekbe szánt merevlemezeknél áttörte az 1 TB határt az akkor még öttányéros Deskstar 7K1000 modellel. Az új verzió szintén egy 3.5”, 7200-as percenkénti fordulatszámú, 1TB kapacitású HDD 32 MB saját gyorsítótárral, azonban a kevesebb tányér miatt a Hitachi szerint közel 43 százalékkal energiatakarékosabb elődjénél „üresjáratban”. A Hitachi háttértár ezúttal csak a másodikként jelent meg, mivel a Samsung időben megelőzte saját 1 TB háromtányéros termékével, a Spinpoint F1-el.

A Hitachi Deskstar 7K1000.B még júliusban kapható lesz, legalábbis Amerikában, 239 dolláros áron. Az eszköz saját adattitkosító alkalmazással is el van látva, ami szakemberek szerint jóval hatékonyabb, mint a szoftveres vagy hálózati biztonsági megoldások, ráadásul a teljesítményt sem csökkenti. A japán gyártó egy második változatot is kifejlesztett megállás nélkül futó vállalati rendszerekhez, Deskstar E7K1000.B néven, amely 279 dollárért kerül hamarosan forgalomba.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció