Gates utolsó napja a Microsoftnál

A mai napon nyugdíjba vonul a Microsoft alapítója és első embere, Bill Gates. Természetesen továbbra is figyelemmel kíséri a vállalat munkáját, de a jövőben más tevékenységekre koncentrál, és átadja a közvetlen irányítást, ezzel a számítástechnika egyik meghatározó figurája távozik az IT mindennapjaiból.

Gates még 2006-ban jelentette be, hogy nyugdíjba vonul, és most 52 évesen, június 27-én tölti utolsó szabványos munkanapját saját cégénél. A vállalat vagyonát nehéz megbecsülni az állandó árfolyam-ingadozások miatt, de jelenleg mintegy 58 milliárd dollárról lehet szó, a cég szoftvereinek meghatározó szerepét pedig aligha kell hangsúlyozni.

Az ifjú Gates még 13 évesen készítette el első programját, majd a Harvardon folytatta ezt a tevékenységét, ami nem tett jót iskolai előmenetelének, két év után kiesett a neves egyetemről és a Albuquerque-be ment folytatni tanulmányait, ahol Paul Allennel megalapította a Microsoftot. A nagy áttörés 1980-ban jött el a vállalat számára, amikor az IBM felkérte a céget egy operációs rendszer megírására, bár a feladatot egy másik vállalattól vették át 75 ezer dollárért, a siker megkérdőjelezhetetlen volt, ez lett az MS-DOS. A Microsoft története tipikus esete a jó helyen jó időben létrejövő vállaltoknak, így amikor a cég 1986-ban a tőzsdére került, Gates pillanatikon belül milliárdos lett, méghozzá az addigi legfiatalabbként 31 évesen.

A vállalat sikeresen megalapozta piaci szerepét az operációs rendszerek terén. Ez ugyan nem a fő bevételi forrásuk, de 90 százalék fölötti piacrészük biztosítja az igazi pénztermelő szoftverek, például az Office irodai programcsomag sikerét. Ez utóbbi érdekessége, hogy egyébként eredetileg az Apple gépek számára fejlesztették ki első verzióját. Jóllehet az Internet Explorer egyeduralmát sikeres kezdte ki a Firefox, más téren ez aligha jellemző, és a Microsoft alkalmazásainak jövőbeli sikere már csak a termékek nagy száma és az ebből adódó tehetetlenség, lendület miatt borítékolható. A cég legnagyobb feladat saját szerepének megtalálása az új környezetben, ahol a nehézkesen adoptált Vista helyett inkább az internetes szolgáltatások ígérnek igazi bevételt, nem véletlen, hogy a Microsoft a Yahoo felvásárlásában gondolkodott, hiszen ezen a területen az egyik legnagyobb vetélytársuk a Google.

Gates érdemei elvitathatatlanok az IT világ fejlődésében, bár kritikusai szerint mindez sokkal különbözőképpen, és jobban is alakulhatott volna, ha a Microsoft nem szerez ilyen piaci fölényt. Tény, hogy Gates személye is erősen megosztja az IT-közvéleményt, ennek oka azonban nagy részben személyes jellegű, az ősz fejjel is kisfiús imázst képviselő vezető bármilyen szerencsés, vagy éppen zseniális üzletember, nem igazán karizmatikus személyiség, kissé szürke személyiségét 2005-ös lovaggá ütése, vagy igen aktív karitatív tevékenysége sem tudta vonzóbbá tenni a vele nem szimpatizálók körében. Pedig ez utóbbi területen évek óta igen aktív, és nem véletlenül jelentette be két évvel korábban távozását. Ez idő alatt a hangsúlyt a napi munkáról lassan áttette a karitatív tevékenységre, és a jövőben szinte csak ezzel kíván foglalkozni, ám megmarad az elnöki és tanácsadói szerepben, tervei szerint hetenként nagyjából egy napot szán majd vállaltára.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció