Elektronikus visszaigazolás a felajánlott 1 százalékról

Az Országgyűlés hétfőn egyhangúlag elfogadta az MDF javaslatát. A törvénymódosítás szerint az adóbevallásukat elektronikus úton elkészítők ezentúl automatikusan kapnak tájékoztatást az általuk felajánlott 1 százalék célba éréséről. Az adóbevallásukat papíron benyújtók is kaphatnak elektronikus visszaigazolást az általuk felajánlott 1 százalékról, amennyiben erről szóló igényüket az APEH ügyfélkapuján keresztül jelzik a hatóságnak.

A Magyar Demokrata Fórum közleménye szerint a módosítás ösztönzőleg fog hatni a felajánlókra, melyre szükség is van, hiszen jelenleg az adózók csupán a lehetséges összeg feléről vagy annál is kevesebbről rendelkeznek. Az új szabályozás hozzájárulhat ahhoz is, hogy az emberek fokozatosan áttérjenek a sokkal gyorsabb és olcsóbb elektronikus ügyintézésre.

Az MDF korábban elérte azt is, hogy az APEH hivatalaiban – többórás sorban állás helyett - végre bankkártyával is ki lehessen egyenlíteni az adótartozásokat. Továbbá javaslatuknak köszönhető, hogy immár az okmányirodákban minden állampolgárnak kötelezően fel kell ajánlani az ügyfélkapukulcsot.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció