Nvidia Tegra processzorok mini-laptopokhoz

Az Nvidia bemutatta Tegra elnevezésű processzorait, amelyeket kifejezetten „mobil internetes készülékekhez” (MID) fejlesztett ki a vállalat.

Az MID kategória olyan kisméretű noteszgépeket takar, mint például az Asus Eee, azaz elsősorban internet-böngészésre és kommunikációra tervezett hordozható mini-PC-ket. A héten kezdődő tajpeji Computex kiállításon valószínűleg ezek számítanak majd a fő slágernek: az Eee legújabb verziói mellett az Acer, a HP és a Dell is bemutatni készül néhány masinát a kategóriában. A legtöbb ilyen eszközben az Intel új Atom processzora dolgozik, azaz az Nvidia a Tegra-val a legnagyobb csipgyártónak készül konkurenciát csinálni. A bátor lépés ugyanakkor gyümölcsözőnek bizonyulhat, mivel elemzők szerint az amerikai és talán globális gazdasági recesszió kibontakozásával még inkább nőhet a kereslet a MID PC-k iránt: az Intel például évi 50 millió darabos forgalomra számít három éven belül.

A Tegra 600 és 650 lapkák egy ARM 11-es CPU magot, egy Nvidia GPU-t, egy multimédia csipet, rendszermemóriát, valamint összekötő áramköröket tartalmaznak, aprópénznyi felületen. Mike Rayfield, az Nvidia mobilcsip-részlegének vezetője a sajtónak elmondta, hogy a lapkára épülő PC-k akár már 200-250 dollárért is kaphatóak lesznek, ami ha teljesül, olcsóbbá teheti őket az Eee-nél vagy más konkurens készülékeknél. Fontos különbség az Intel Atom-hoz képest, hogy míg amaz x86-os architektúrán alapul, addig a Tegra ARM magja mobiltelefonos fejlesztések eredménye. Az Intel éppen emiatt hangoztatja, hogy az Atom alkalmasabb a számítógép-jellegű feladatok vezérlésére, Rayfield ugyanakkor ennek az ellenkezőjét állítja mondván, hogy az elmúlt tíz év során folyamatosan az ARM csipjei nyújtották a legmagasabb milliwattonként számított teljesítményt. Nos, a gyakorlat majd megmutatja, kinek van igaza.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció