A Gigabyte bocsánatot kért az Asustól

Miután az Asus beperelte az őt becsmérlő Gigabyte-ot, utóbbi végül úgy döntött, hogy elnézést kér riválisától, amiért hamis vádakkal illette.

Az egész ügy akkor kezdődött, amikor a Gigabyte képviselői egy nyilvános sajtótájékoztatón kijelentették, hogy a nagyobbik alaplapgyártó EPU névre keresztelt energiatakarékossági technológiája korántsem olyan hatékony, mint ahogyan azt a vállalat állítja, sőt egy kipukkant kondenzátorról is azt állították, hogy egy Asus-termékre szerelt elem. Az Asus kikérte magának és visszautasította a hamis vádakat, sőt be is perelte a rágalmazó számítástechnikai konszernt.

A Gigabyte feltehetőleg nem számított arra, hogy konkurense jogi úton akar majd elégtételt venni, miután azonban megtörtént a hivatalos bepanaszolás, már korántsem legénykedik annyira a kisebbik alaplapgyártó, hiszen elnézést kért az Asustól a tisztességtelen lejárató hadjárat miatt.

Ázsiai médiaértesülések szerint a hivatalos bocsánatkérő üzenet a napokban megjelenik a helyi újságokban. Mindezek ellenére a Gigabyte továbbra is tartja magát azon kijelentéséhez, miszerint saját energiatakarégossági eljárása jobb az Asusénál. A rágalmazott alaplapgyártó hajlandó a békülésre, és eláll a pertől.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció